Paul Moss Bennett irományai

Címkék » kreatív_írásos_feladat


2020. december 25. 21:41 - PMBennett

Karácsonyi történet

A karácsony idén egyedül találta Pista bácsit. A hetven évéből, amit már maga mögött tudott, az idei karácsony lesz az, amit egyedül tölt majd. Szegény párja, szeretett Ilonkája néhány hónapja végleg magára hagyta. Akármerre nézett, minden rá emlékeztette, hatalmas fájdalmat, és űrt hagyva a szívében. 
– Ma éjjel, újra találkozunk, Ilonkám! – motyogta, s kirakott az asztalra egy sötét színű üveget, aminek az oldalán egy koponya és két keresztbe tett lábszárcsont vigyorgott vissza. – Mennyire szeretted a karácsonyt. – sóhajtotta.
Forrás:Asztosaláta
Remegő ujjai közzé fogott egy rég megsárgult fényképet, amelyen még ő is legalább húsz-harminc évvel fiatalabb volt, s szeretett Ilonkáját ölelte. Mind a kettőjük arca ragyogott a boldogságtól. S most itt ücsörgött magában Szent Este a fekete magány leplébe burkolózva, s úgy érezte, kezd fuldokolni. Még egy futó pillantást vetett az üvegcsére, majd belebújt a kabátjába, és a pajtába ment. A lucfenyő épp olyan pompázatos volt, mint amikor megvette. A hónaljáig érhetett, és mindig szinte eleven zöld volt. Azóta egy tűlevelet sem ejtett. Ez a kereskedő mégiscsak érthet hozzá.
– Gyere csak, barátocskám. Találtam neked egy szép kis talpat – motyogta s már fel sem tűnt neki, hogy már megint magában beszél, pedig felesége mennyit ugratta ezért.
Nem tudott másra gondolni, csak a megboldogult feleségére, aki ötvenkét évig hűséges társa volt. A forró könnycsepp csordult végig gyakran barázdált arcán, amely legördült egészen az álláig, majd onnan letörölte kissé viseltes kabátja ujjával. Megfogta a vékony csontú fenyőt, s kivitte a szabadba, majd egy könnyű kis fejszével farigcsálni kezdte. 
Forrás: Kaposvár Most
Szitálni kezdett a hó. Felnézett, és nagyot sóhajtott. Mintha csak aprócska angyalszárnyak pihéi repkednének. Mindig is szerette a havazást. Ahogy azok a különféle alakú, formájú hópihék elfedik a csupasz földet. Minden mocskot eltakarnak, s minden olyanná válik, mint a porcukorral hintett sütemény teteje. 
Végül egy hűs zugot választott a fának, hogy sokáig szép maradjon, kár, hogy ő maga már nem fog sokáig gyönyörködni benne. Csak megvárja a gyertyagyújtást, és az ő gyertyái örökre kialszanak, de kedvese emlékének szentel még egy karácsonyfát. Egy utolsót. Úgy fogja feldíszíteni, mint soha még. Szíve-lelke benne lesz. 

Tovább
Címkék: halál gyász fájdalom karácsony rövid drámai egyperces slice of life rövid történet kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
2020. december 21. 21:58 - PMBennett

Farkasbőrben

A farkas végig lopakodott a kertek alatt. Hideg volt a tél, és a nap is elérte a látóhatárt. Tudta, hogy a mai éjszaka sokkal fagyosabb lesz, mint az eddigiek. Érezte a csontjaiban, ezért igyekezett valami meleg helyet és némi élelmet keresni. Nem bízott az emberekben, pedig valaha ő is ember volt. Ki tudja, hogy ki, miért és miféle szeszélyből változtatta farkassá? Már nem emlékezett az első napjára farkasként. Talán kétszer volt tél és egyszer volt nyár azóta, de ez nem egészen biztos. 
Valaha volt neve, és társai is, akik ezen a néven szólították. Most nincs neve, semmije és senkije, csak a fényes, szürke bundája, és egy átkozottul korgó gyomra. Megevett mindent, amit talált, nem válogathatott. A füvet is, még akkor is, ha utána kihányta. 
Forrás: 24.hu
Az ablak és ajtóréseken keresztül kiillanó illatok játékosan csalogatták. Megcsavartak az orrát, s majd amikor gyomra végre hangosan zuborogni kezdett, szétfoszlottak és elillantak a széllel. Beleszagolt a levegőbe. Nem az előbbi illatot kereste, hanem az emberek szagát, de nem érzett semmit. 
„Remélem, biztonságos” – gondolta, s bebújt a drótkerítés alatt. 
Éhség ide vagy oda, nem feledkezhet meg az óvatosságról. Ó azok az átkozott kutyák, hogy utálta őket, de most nem volt elég ereje hozzá, hogy megverekedjen velük. A nélkülözés meglátszott rajta, kiálltak a bordái. S talán a gazda is kijönne a csaholásra. Milyen megalázó. Úgy kell sunnyognia, mint egy rozsdabundás rókának.  
Abban a pillanatban az orra ismét bizseregni kezdett, s megérezte a madár semmivel sem összetéveszthető szagát.
„Hmmm, ez biztosan kacsa! Egész biztosan az! Ma éjjel megtöltöm a bendőmet, ez már biztos.” 
Ahogy közeledett, egyre inkább úrrá lett rajta az éhségérzet, a vadászösztön és az izgalom. Ahogy bejutott az ólba, az öt kacsából az egyiket rögtön fel is falta. Toll sem maradt túl sok utána.
„Hiába hangoskodtak!” - gondolta. - „Az egyikőtöket akkor is magammal viszem. Ki tudja, mikor jutok ilyen finom falathoz újra?”
A kétségbeesett sápítozásra világosság támadt az udvaron, majd egy iszonyatos csattanás tépte fel a tél esti csendjét, majd aztán még egy. Jól ismerte már ezt a hangot. Volt már hozzá szerencséje. Nem ez volt az első, hogy rálőttek, de talán két újratöltés között talán megbújhat az árnyékban és a kellő pillanatba elmenekülhet. De vajon miért ég és sajog így az oldala? Nem a kacsa miatt, amit megevett, az biztos. Szürke bundáján egy vörös folt éktelenkedett. Megnyalta, s a fájdalom villámként átcikázott a testén, a fülétől a farkáig.
Forrás:24.hu
Kutyák jöttek, és neki menekülnie kellett. Rémültében nem tudta már hány kerítésen bújt keresztül, vagy ugrott át. Még mindig maga mögött érezte üldözőit, pedig már rég lehagyta őket. Mire a hatodik, vagy hetedik szomszédot is maga mögött tudta, kifogyott a szuszból és összeesett. Hangosan zihált, majd minden elsötétült.
Amikor magához tért, nem volt többé farkas. Egy lány állt felette mosolygós arccal. Nevén szólította, amire egykor nem emlékezett, takarót terített meztelen testére, majd segített feltápászkodnia, s bebicegtek a jó meleg, fűtött házba. Kétség nem fért hozzá, hazatért. Mintha a farkas-lét csak álom lett volna, de az oldalán lévő fájdalmas seb emlékeztette a valóságra.
- Most már ne változz át, ha lehet! Soha többé! Úgy féltettelek!
- Ha rajtam múlik nem fogok! - mondta a férfi, majd magához húzta a lányt és megcsókolta. - De nincs felette hatalmam, tudod jól.
Címkék: fájdalom fegyver rövid fantasy átváltozás varázslat egyperces rövid történet Holt Költők Társasága kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
2020. december 18. 20:06 - PMBennett

Bolygó a láthatáron

Forrás: Playbuzz.com
Nem tudom már mióta sodródom itt az űrben. A napok itt olyan egyformák és feketék. Eltelt már néhány év, mióta magam mögött hagytam az otthonomat, a Földet, de hogy pontosan mennyi idő telt el azóta, talán jobb ha nem is tudom. Vonzott a kalandvágy, amikor jelentkeztem a programba, de nem gondoltam volna, hogy a magány ennyire fájdalmas lehet. Valamiféle értelmes életet kellene találnom az univerzumban, de azt hiszem, túl messzire bátorkodtam, és már jó ideje összeköttetésem sincs a szülőbolygómmal. Csak sodródom és az űrhajóm irányító rendszere, egy számítógép minden kapcsolatom. Ez pedig, valljuk be, majdcsak olyan, mintha magamban beszélnék, de legalább arra jó, amire tervezték. Életben tart engem, információkat ad, irányítja az űrhajót. Unalmamban már összedobtam egy kis programocskát, hogy fejlesszem a tudását, de ez csak amolyan házibarkács program. Túl mélyen nem mertem belenyúlni, nehogy megszüntessem a saját létfenntartásomhoz szűkséges funkciókat. Így is a hibernációs kamra meghibásodása a legénység többi tagjának a halálát okozta. Nem kockáztathatok. Vajon egyszer rám is így találnak majd? Az űrben keringve, mint egy Bolygó Hollandi?
Egyik reggel a komputer riasztására ébredtem. A vezérlőbe siettem, s akkor láttam meg azt a  planétát. Elsőre olyannak tűnt, mint a Föld, és azt hittem, hazaérkeztem, de néhány másodperc alatt rájöttem, hogy bár ez volna a szívem vágya, de ez mégsem az én otthonom. Kék, fehér, barna és zöld sávok kanyarogtak a felületén, s úgy tűnt, mintha légköre és felszíni vizei is lennének. Egy olyan bolygó felett lebegtem, amin nagy valószínűséggel még élet is lehet, ha szerencsém van. Számítógépes elemzést kértem az ismeretlen bolygóról, ami megerősítette, amit gondoltam: életre alkalmas, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy van is rajta. Talán csak fejletlen formában. Minden esetre a levegő összetétele is pontosan a Földével megegyező, és még a hőmérséklet is olyan, mint egy kellemes májusi napon. Lekértem a hajónaplót, és bediktáltam a felfedezésemet, majd úgy döntöttem, ezt közelebbről is meg kell vizsgálom, elvégre ezért utaztam idáig.
– Hát akkor kalandra fel! Keress egy alkalmas helyet a leszállásra. Lehetőleg ne legyen nagyon szem előtt! – adtam ki a parancsot a fedélzeti számítógépnek, s úgy egy fél óra múlva már a parti homokban bukdácsoltam szkafander nélkül, mintha csak egy turista volnék.

Tovább
Címkék: sci-fi utazás rövid fantasy találkozás egyperces másik világ rövid történet kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
2020. december 03. 19:25 - PMBennett

A ketrec

Téma: írj, egy házról, amiben nagyapád lakott és te megörököltél. A pincébe érve különös, természetfölötti lényeket találsz. Az egyik ketrecben egy gyenge ember könyörög, hogy engedd ki.
A ház, ahol nagyapám élt távol esett mindentől. Ahogy rágördültem a felhajtóra, kinéztem a rég nem látott épületre, ami még most is ugyan olyan nagynak tűnt, mint amilyennek gyermekkoromból emlékeztem rá. Ennyi maradt nagyapámtól. A ház, ahol fiatal korom töltöttem.
Az ajtó nyikorogva feltárult, s némiképpen felkavarodott a por a hátam mögött besettenkedő széltől, s én prüszkölni kezdtem.
– A rohadt porallergia! – dohogtam. – Ráférne egy nagy takarítás. Szerintem a gyerekeknek és Annának is tetszeni fog – mondtam hangosan, nem zavart az sem, hogy igazából csak én vagyok ott.
Ahogy a feleségemre és gyermekeimre gondoltam, önkéntelenül is mosolyra húztam a számat. Elképzeltem, ahogy rohangálnak fel-alá, s én és Anna a teraszon ücsörögve boldogan nézzük őket. 
Lehúztam a takarót egy-két bútorról, s gyönyörű lakkozott szekrény, puha, szivacsos szófa bukkant elő alóluk, szinte újszerű állapotban. 
Hirtelen megálltam egy nagy tölgyfaajtó előtt. A pince. Még mindig hallom nagyapám szavát, hogy semmi körülmények között ne menjek le oda, de egyébként is mindig zárva tartotta. Némi időbe telt, úgy félórányi kutatásba, mire a kezembe tarthattam a fekete, régies kinézetű kulcsot.
– Hát jó, nagyapa, lássuk, mit rejtegettél előlem? – mondtam, majd kinyitottam az ajtót. Az ajtó mögött vak sötét volt, és olyan büdös, hogy felfordult a gyomrom. – Uhh, basszus, itt biztos megdöglött valami. De amilyen erős ez a bűz, ez biztos egy elefánt.
Kitapogattam a kapcsolót, az izzó előbb pislantott egyet, majd világosság támadt. A sálammal bekötöttem az orrom és a szám majd lemerészkedtem a nyikorgó lépcsőn. Poros polcok, asztalok, szekrények. Semmi különös, nem is értem, miért nem volt szabad ide lejönnöm. 
– Jé, ez még a nagyi lekvárja! - kiáltottam. Boldogan gondoltam mamámra, aki még korábban, úgy öt éve hagyott itt bennünket.
Ahogy megemeltem az üveget, egy kattanásra lettem figyelmes, amit csuruszkoló hang követett, egyenesen a hátam mögül. Megperdültem, kezemben az üveggel, s ahol az előbb még egy fal állt, most egy titkos ajtó bukkant fel. 

Tovább
Címkék: erőszak fegyver kedvenc rövid fantasy titok szörny egyperces rövid történet kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
2020. november 25. 08:05 - PMBennett

Az öreg vámpír meséje

Téma: egy vámpír rájön, hogy éppen ma 2500 éves
Fáradt vagyok. Hosszú életem volt, talán túlságosan is hosszú. Láttam birodalmakat felkelni és lehanyatlani, még így is, hogy többnyire a sötétben kellett járnom. Nappal a koporsómban feküdtem, hogy a Nap fénye ne árthasson nekem, éjjel pedig áldozatra lestem, akikről azt reméltem, hogy majd csillapítják a kínzó éhségemet. 
De nem mindig voltam az a lény, akitől már én magam is undorodom: egy rohadt vámpír. Emberként születtem egy szép nyári este a Római Köztársaságban, ami később birodalommá vált, s ti is így ismeritek. 
Eltelt kétezer év azóta, és még néhány pár száz, és olykor már nem sikerül pontosan visszaemlékeznem, a memóriám már néha kihagy. Azt a szörnyű napot viszont sohasem felejtem, amikor megtámadta a falunkat egy csapat vámpír. Mindenkit megöltek, és én is haldokoltam már, amikor mesterem feltépte önnön karját, és vérét az ajkaim közzé csepegtette. Szörnyű kínok között változtam át. Nem akartam ezzé lenni, de meghalni féltem. Micsoda gyáva alak vagyok. 
Hozzácsapódtam átváltoztatóm „fészkéhez”, miközben egész bensőmből gyűlöltem, és megvetettem őket. Akkoriban még nem voltam hajlandó ölni, és állatok vérén éltem. Amikor már elég erős lettem, végre bosszút állhattam minden egyes falusiért, mindenkiért, akiket szerettem, és elvettek tőlem. Mire észrevettem volna úgy elmerültem a mocsokba, a halálhörgéses éjszakákba, hogy végül olyanná váltam, mint azok, akiket szívből megvetek. Olyanná, mint akiket a saját kezeimmel pusztítottam el… De nem akadt senki, aki az én szenvedéseimnek véget vetett volna. 
Egy harminc éves férfi testében ragadt a kétezer ötszáz éves lelkem. Hiszen ma is éppen olyan nyári éjszaka van, mint amikor megláttam napvilágot, bár ha ezt tudom, hogy ez vár rám, hamarabb véget vetek az életemnek, méghozzá önkezemmel. 

Tovább
Címkék: halál gyász emlék fájdalom rövid fantasy vámpír bántalmazás drámai egyperces javítva rövid történet kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
2020. november 02. 20:30 - PMBennett

Bátorságpróba

Téma: Írj egy történetet arról, hogy két ember egy temetőben tölti az éjszakát

Zsófi, már biztosan megbánta az előző, könnyelmű kijelentését, hogy ő bizony még az ördögtől sem fél, mert erre Bandi barátom rögtön lecsapott. Bandi volt az egyetlen, aki tudta, hogy már milyen régóta tetszik nekem ez a lány. Pedig már régóta a barátom volt, de eszembe sem jutott volna, hogy effélét tervez nekünk. Gyorsan járt az esze, meg kell hagyni és sziporkáival, éles látásával még engem is meghökkentett, pedig szinte születésünktől fogva együtt voltunk, együtt játszottunk. A szüleink is barátok voltak, és mi is azok lettünk. 
Bandi rám kacsintott, majd Zsófi felé fordult.
- Na, ha annyira bátor vagy, akkor fogadjunk nem mersz eltölteni egy éjszakát a temetőben! Mondjuk Halloween éjjelén – hatás szünetet tartott, miközben a lány arcát figyelte.
Zsófi szeme sarka megrándult, sötétkék tekintete elkomorult. Szinte láttam a gondolatait, és hogy most kerítette hatalmába a „miért nem tudom befogni a számat” érzés. S hogy nyelt egy hatalmasat, ez eléggé szembetűnő volt. 
Forrás: Pinterest.com
- Egyébként… - folytatta Bandi rám tekintve – Imi is éppen azt bizonygatta, milyen bátor, úgyhogy még egyedül sem kell lenned.
Megdöbbenve bámultam barátom arcát, aki most sunyi szemeit még keskenyebbre húzta.
„Ó, hát ezt főzted ki, te kis… Tudtam, hogy ravasz vagy, mint a róka, de ezt még én sem vártam.”
Felderengett a hideg temetői éjszaka lelki szemeim előtt, s borsódzni kezdett a hátam tőle.
- Csak nem gyulladtatok be? - kérdezte Bandi némi csönd után, amit nem hagyott annyira hosszúra nyúlni, hogy Zsófi bármit is reagálni tudjon. Csak hogy éppen meglegyen az a néhány másodperces feszültségkeltő némaság. Ehhez igazán értett. - Ennyire csirkék vagytok? - azzal már fel is pattant a székre, s a könyökét emelgetve bősz csipogásba, kotkodácsolásba kezdett.
Én Bandira bámultam, Zsófi pedig rám. Aztán egyszer csak kihúzta magát és azt mondta: 
- Jól van. Akkor bebizonyítom, hogy lány létemre vagyok olyan tökös, mint bármelyik fiú – hangja magabiztosan csengett. Annyira, hogy ez engem is felbátorított.
- Én sem félek, és én is ott leszek! - vágtam rá én is.
„Micsoda morbid ötlet!” - gondoltam. - „Méghogy nem félek? Dehogynem! De ha ő is ott lesz, akkor az csak más dolog!” 
- Hát, ez nem hangzott annyira bátran - kontrázott barátom. - Gondoljatok csak bele, a temető tele lesz kóbor szellemekkel! - mondta, és ismét felpattant a székre, feltartotta a kezét és huhogni kezdett.
Zsófi azt a gesztust csinálta a szemével, ami úgy tetszett nekem. Kissé elfordította a fejét, pupillája elmozdult jobbra fel, és közben fújt egy nagyot, ami körülbelül azt jelentette, hogy „na, ez a gyerek menthetetlen”.
- Nem hallották a csengőt? – lépett be a tanár úr. - A baglyok is szálljanak le a földre most már! Magáról van szó Kovalcsik. - mutatott Bandura -  Vegye elő a könyvét! Mire vár?
A barátom ekkor leugrott a szék ülőkéjéről, letörölgette azt a kezével, majd helyet foglalt. Mindezt olyan eleganciával, mintha az övé lenne a világ minden ideje, és Hubert tanár úr összes türelme. S ezzel az óra elkezdődött.

Tovább
Címkék: szerelem kedvenc rövid tini árnyék temető romantikus egyperces iskolai árny javítva Halloween rövid történet kreatív írásos feladat
2 komment
2020. szeptember 15. 21:31 - PMBennett

Játszd újra, Steve!

Téma: zene

 

Steve most először ült le a zongora elé a balesete óta és egy Bach darabbal próbálkozott. Nem szerette különösebben, talán a dallamvezetés bonyolultsága miatt, vagy a hangzásvilága miatt, ki tudja. Chopin valahogyan jobban megérintette a szívét. 
Forrás: Despositphotos
A csontjai már összeforrtak ugyan, mégis nehézkesnek érezte a kezét. Mintha csak egy medve akarna zenét fakasztani ebből a hatalmas versenyzongorából, amely a nappaliban az ablak előtt ácsorgott.  Talán egy külső szemlélő nem venne észre belőle semmit, hogy hibázik a darab dinamikája, de a fenébe is, mégis csak a Juilliardra készül. Talán azóta, amióta öt évesen először leült a zongora elé, bár akkor ez még nem volt tudatos benne. Sok minden történ azóta. Hangversenyekre járt, keményen gyakorolt és kivívta a tanárai megbecsülését. De az akkor volt. Már képtelen volt rá. 
Miután sokadjára elhibázta a dallamot, mérgesen felpattant, ujjaival kétszer-háromszor ráütött a billentyűkre. A zongora dühösen felmordult, majd csattant egy nagyot, ahogy a fiú hirtelen lezárta a fedelét.
– Stevie, Stevie...– mondta nyugodt hangon apa, aki egész végig az ajtónál állt, és boldogan figyelte fiát, aki most végre újra játszott. – Emlékszel még mit tanítottam neked?
A fiú zavartan a férfi felé fordult. Vajon mióta állhatott a háta mögött?
– Ha gyengéd vagy a zongorával, gyönyörű hangokat csalogathatsz ki belőle, viszont ha bántod, ha csak csapkodsz itt, mint öt éves korodban… Már pedig most úgy csapkodsz… Pedig megy ez neked jobban is.
– Nem, apa, nem tudom! -üvöltötte kétségbeesetten a fiú.
– Azóta most próbálod először! Már az első próbálkozásnál feladnád?

Tovább
Címkék: zene rövid egyperces slice of life rövid történet Holt Költők Társasága kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása