2020. augusztus 11. 09:12 - PMBennett

Lilla

Téma: írj arról az időről, ami elmúlt és bánsz, hogy nem tettél meg valamit
Lilla ma sem jött iskolába és én aggódni kezdtem. Tetszett nekem a lány, mert a mosolya, tudtán kívül, felmelegítette szürke hétköznapokat, és az én szívemet. Az iskolában nem beszélt sokat, csak akkor, ha kérdezték. Új lány volt még, minden olyan idegen volt neki. Természetes, hogy nem nyílt meg olyan könnyen nekünk. Nem csoda hát, hogy amikor osztályfőnökünk megkérdezte, ki viszi el neki a leckét, nem nagyon jelentkezett senki. Egyedül én. Amikor ezzel előrukkoltam, igencsak megleptem a tanárnőmet, de nem csak őt, még saját magamat is. 
Forrás: Kortárs online
Mire észbe kaptam, már ott álltam a házuk előtt és megnyomtam a csengőt. Először nem jött ki senki sem, pedig ott ácsorogtam jó ideig. Bosszankodtam, mert nem láthattam a lányt, aki valamiféle új, varázslatos dolgot hozott az életembe. Hazamentem, de otthon nem igazán találtam a helyem. Körülbelül egy-másfél órát bírtam ki, amit fel-alá járkálással töltöttem, majd újra elindultam szerencsét próbálni, mint a mesében. Eléggé közel laktak hozzám, csak egyetlen utcán kellett végigmennem, s így öt perccel később az ujjam ismét a csengő gombjára tapadt. 
Lilla nyitott ajtót, majd a kapukulccsal a kezében rám mosolygott, és kedvesen beinvitált. Talán mióta megérkeztek, én lehettem az első vendége, így lelkesen végigvezetett a házon. Engem lenyűgözött az a sok könyv, amely akár egy kisebb könyvtár is lehetett volna és a dohányzóasztal szélén álldogáló óriási, aranyozott szamovár. Aztán az ő szobájába mentünk, amely lényegesen kisebb volt, szinte csak egy talpalatnyi hely, amelyben elfért egy asztal, egy ágy, két szék. Mégis nagyon otthonos volt. Büszkélkedve mutatta meg a polcot, amely tele volt szebbnél szebb, különlegesebbnél különlegesebb babákkal, amiket már évek óta gyűjtött. 
Forrás: nlc
Beszélgetni kezdtünk suliról, családról és minden másról, s én úgy éreztem, most sokkal jobban feloldódott, mint a suliban bármikor, bárkinek. Lenyűgözött a tájékozottsága és a kedvessége. Ahogy mondani szokás, „megfőzött”, és valószínűleg ennek a tudatában sem volt. 
Talán szerencsémre, mert mondhatjuk szerencsének, sokat hiányzott a suliból, mert az édesapja volt az igazgató akkoriban, s megtehette. Így, amikor csak szerét ejthettem, elmentem hozzá, és végtelennek tűnő órákat tölthettem vele kettesben, ahol nem zavart senki, s ebben a világban nem volt más csak ő és én. 
Egy alkalommal kiültünk az aknatetőre, amely a kert közepe táján helyezkedett el, s a család Berekfürdőben frissen szerzett mogyoró készletét dézsmáltuk, mint két éhes mókus, csak éppen kalapáccsal a kezünkben. Kedélyesen beszélgettünk, az arcunk fürdött a ragyogó napfényben, én közben Lilla-illatot szívtam magamba, s ő nevetgélve figyelte azt a szeplős kócos kisfiút, aki én voltam.

Tovább
Szólj hozzá!
2020. augusztus 07. 10:52 - PMBennett

Az író és a szerelem

Forrás: kívulbelulboldogsag.hu
A könyvbemutató elég jól sikerült, nem hittem volna, hogy ilyen sokan eljönnek majd. Csak remélni tudtam, hogy a könyvem keletkezésének körülményeit ecsetelni nem lesz túl unalmas a hallgatóságom számára, de azért a hatásosság kedvéért néhány anekdotát is elsütöttem. Igaz, talán ezzel azt sugallhattam, hogy regényt írni nem is olyan nehéz, pedig igen sokáig vajúdtam vele, mire megszültem. Minden esetre a hallgatóságom jól szórakozott, és még meg is tapsoltak a végén.
Már csak a szokásos dedikálás maradt, s én attól féltem, véletlenül az eredeti nevem kanyarítom alá az írói álnevem helyett, ami kissé ciki lenne. Így erősen koncentráltam már akkor is, amikor a nő odajött.
– Kinek írhatom?
– Horváth Csillának – mondta, s még írás közben is éreztem, hogy úgy bámul rám, mintha csak szuggerálni akarna.
Felnéztem, de ő még mindig nem mozdult csak nézett azokkal a nagy fekete szemeivel.
– Nem ismersz meg ugye? – kérdezte végül, s nekem be kellett ismernem, hogy halvány fogalmam sincs, miért is kellene tudnom, hogy ki ő.
– Horváth Csilla vagyok – ismételte meg. – Te az A osztályba, én meg a B-be jártam. Évfolyamtársak voltunk.
Újra ránéztem, miközben az agyam próbálta újra szervezni a nő arcvonásait, s néhány pillanat múlva már megláttam benne azt a lányt, akit valamikor úgy szerettem. Igaz, a szeme sarkában és a szája szögletében már megjelentek vékonyka ráncok, de szőke haja és fekete pupillája adta kontraszt valamiféle nosztalgikus érzést adott. Valami meleg és belsőségeset.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása