- Gondolod, hogy így halhatatlan lennék? – kérdezte Herkules bizonytalanul, ahogy ide-oda toporgott a jósda egyik termecskéjében, mint egy jóindulatú prosztata megnagyobbodással küzdő kisnyugdíjas. Valahogy nehezére esett napirendre térnie a dolog felett, hogy ez a dephoi csökkentlátó egyáltalán bármit is lát, mert hogy halvány fénynyalábokat biztos nem, de hogy a jövőt... Na az más tészta.

Rasmus Svensen a kezébe fogta azt a lapot, amiről még nem tudta, de az egész életét megváltoztatta. Egy törékeny, vörös hajú lány állt a címlapon, pufajkában, csizmában, s egy orosz gépkarabély volt átvetve a vállán. A komoly, átható pillantása valamit elindított a tinédzser fiú szívében. Erikának hívták, csak ennyit tudott róla, és azt, hogy magyar. Hányszor és hányszor átlapozta az újságot. Talán éppen a lány képének hatására elkezdett érdeklődni a Magyarországon zajló forradalom iránt. 1956-ot írtak akkoriban, és az iskolában is téma volt az Európa szívében zajló események, és a képen látható vattakabátos kis amazon. Főként ő. Ismeretlenül is felnéztek rá, csodálták bátorságát, eltökéltségét, hazaszeretetét. 

Még emlékszem, milyen volt gyereknek lenni. Amikor mamáméknál laktunk, mert éppen építkeztünk. Mennyit bóklásztunk a szőlők között, és titokban megdézsmáltuk a legfinomabbakat, a Szlankamenkát, a Szőlőskertek Királynőjét, a Csaba gyöngyét és azt a nagy, kék szemű szőlőt, amelynek a nevére már nem emlékszem. A kert hátuljába volt egy borízű almafa, és a már érett almák lehulltak és rendkívül finomak voltak.

A karácsony idén egyedül találta Pista bácsit. A hetven évéből, amit már maga mögött tudott, az idei karácsony lesz az, amit egyedül tölt majd. Szegény párja, szeretett Ilonkája néhány hónapja végleg magára hagyta. Akármerre nézett, minden rá emlékeztette, hatalmas fájdalmat, és űrt hagyva a szívében. 

A farkas végig lopakodott a kertek alatt. Hideg volt a tél, és a nap is elérte a látóhatárt. Tudta, hogy a mai éjszaka sokkal fagyosabb lesz, mint az eddigiek. Érezte a csontjaiban, ezért igyekezett valami meleg helyet és némi élelmet keresni. Nem bízott az emberekben, pedig valaha ő is ember volt. Ki tudja, hogy ki, miért és miféle szeszélyből változtatta farkassá? Már nem emlékezett az első napjára farkasként. Talán kétszer volt tél és egyszer volt nyár azóta, de ez nem egészen biztos. 

Forrás: Playbuzz.com

Nem tudom már mióta sodródom itt az űrben. A napok itt olyan egyformák és feketék. Eltelt már néhány év, mióta magam mögött hagytam az otthonomat, a Földet, de hogy pontosan mennyi idő telt el azóta, talán jobb ha nem is tudom. Vonzott a kalandvágy, amikor jelentkeztem a programba, de nem gondoltam volna, hogy a magány ennyire fájdalmas lehet. Valamiféle értelmes életet kellene találnom az univerzumban, de azt hiszem, túl messzire bátorkodtam, és már jó ideje összeköttetésem sincs a szülőbolygómmal. Csak sodródom és az űrhajóm irányító rendszere, egy számítógép minden kapcsolatom. Ez pedig, valljuk be, majdcsak olyan, mintha magamban beszélnék, de legalább arra jó, amire tervezték. Életben tart engem, információkat ad, irányítja az űrhajót. Unalmamban már összedobtam egy kis programocskát, hogy fejlesszem a tudását, de ez csak amolyan házibarkács program. Túl mélyen nem mertem belenyúlni, nehogy megszüntessem a saját létfenntartásomhoz szűkséges funkciókat. Így is a hibernációs kamra meghibásodása a legénység többi tagjának a halálát okozta. Nem kockáztathatok. Vajon egyszer rám is így találnak majd? Az űrben keringve, mint egy Bolygó Hollandi?