Téma: zene
Steve most először ült le a zongora elé a balesete óta és egy Bach darabbal próbálkozott. Nem szerette különösebben, talán a dallamvezetés bonyolultsága miatt, vagy a hangzásvilága miatt, ki tudja. Chopin valahogyan jobban megérintette a szívét.
 |
| Forrás: Despositphotos |
Miután sokadjára elhibázta a dallamot, mérgesen felpattant, ujjaival kétszer-háromszor ráütött a billentyűkre. A zongora dühösen felmordult, majd csattant egy nagyot, ahogy a fiú hirtelen lezárta a fedelét.
– Stevie, Stevie...– mondta nyugodt hangon apa, aki egész végig az ajtónál állt, és boldogan figyelte fiát, aki most végre újra játszott. – Emlékszel még mit tanítottam neked?
A fiú zavartan a férfi felé fordult. Vajon mióta állhatott a háta mögött?
– Ha gyengéd vagy a zongorával, gyönyörű hangokat csalogathatsz ki belőle, viszont ha bántod, ha csak csapkodsz itt, mint öt éves korodban… Már pedig most úgy csapkodsz… Pedig megy ez neked jobban is.
– Nem, apa, nem tudom! -üvöltötte kétségbeesetten a fiú.
– Azóta most próbálod először! Már az első próbálkozásnál feladnád?
Steve a kezeire bámult. Ujjait azóta a nap óta csak görbe gallyaknak látta, ami kinő a testéből. Azóta a nap óta, amikor Amyvel randiztak, és egy alak a metróállomás közelében lekapta a lány válláról a táskáját és elszaladt vele. Steve sokáig üldözte, úgy rohant azután az átkozott gazember után, hogy a tüdejét is majd kiköpte. Már majdnem megvolt. Már fogta a táskának a fülét. Az a gazfickó persze nem adta könnyen a zsákmányt. Ráfogott a kézfejére, meghúzta és megtekerte s aztán reccs. Az a nap, ami olyan csodásan indult a sürgősségin ért véget. Az az átkozott a csuklóját darabokra törte. Bár Amy szemében igazi hőssé vált, és a táskája is hamar megkerült, de a Juilliardos álmait elfújta a szél. Az orvosok azt mondták, soha többé nem játszhat. Talán igazuk van, és fel kellene adnia.
 |
| Forrás: Facebook |
Apa lehajolt, megemelte könnyel küszködő fia arcát és szelíden azt mondta:
– Nézz rám, fiam. Nézz rám! Folyton lefelé nézel és ez tart téged fogva. Emeld fel a fejed, mert én tudom, hogy még így is képes vagy rá. Én hiszek benned! Meg tudod csinálni!
Steve rábámult a férfire. Nem hitte el, hogy ezeket a szavakat hallja a szájából. Apja gyakorlatias ember volt, ezért voltak annyira meglepőek a szavai. Anya volt az, aki inkább művészlélek volt a családból, de mióta nem él, nem igazán volt senki, aki tologatta volna őt előre azon az úton, amin annak idején elindult.
– Hiszek benne, hogy meg tudod csinálni. – mondta apa, felemelkedett és megveregette a fia vállát. - Csak játszd újra, Steve, játszd újra!
A fiú felnyitotta a zongora tetejét, majd nagy levegőt vett. Elővett egy jó öreg Chopin darabot, és egyszerre egy kellemes, de kissé borongós hangulatú dallam kezdett végigtekergőzni a nappali bútorai között, majd felkúszott az emeletre, és szépen lassan betöltötte az egész házat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.