2020. december 03. 19:25 - PMBennett

A ketrec

Téma: írj, egy házról, amiben nagyapád lakott és te megörököltél. A pincébe érve különös, természetfölötti lényeket találsz. Az egyik ketrecben egy gyenge ember könyörög, hogy engedd ki.
A ház, ahol nagyapám élt távol esett mindentől. Ahogy rágördültem a felhajtóra, kinéztem a rég nem látott épületre, ami még most is ugyan olyan nagynak tűnt, mint amilyennek gyermekkoromból emlékeztem rá. Ennyi maradt nagyapámtól. A ház, ahol fiatal korom töltöttem.
Az ajtó nyikorogva feltárult, s némiképpen felkavarodott a por a hátam mögött besettenkedő széltől, s én prüszkölni kezdtem.
– A rohadt porallergia! – dohogtam. – Ráférne egy nagy takarítás. Szerintem a gyerekeknek és Annának is tetszeni fog – mondtam hangosan, nem zavart az sem, hogy igazából csak én vagyok ott.
Ahogy a feleségemre és gyermekeimre gondoltam, önkéntelenül is mosolyra húztam a számat. Elképzeltem, ahogy rohangálnak fel-alá, s én és Anna a teraszon ücsörögve boldogan nézzük őket. 
Lehúztam a takarót egy-két bútorról, s gyönyörű lakkozott szekrény, puha, szivacsos szófa bukkant elő alóluk, szinte újszerű állapotban. 
Hirtelen megálltam egy nagy tölgyfaajtó előtt. A pince. Még mindig hallom nagyapám szavát, hogy semmi körülmények között ne menjek le oda, de egyébként is mindig zárva tartotta. Némi időbe telt, úgy félórányi kutatásba, mire a kezembe tarthattam a fekete, régies kinézetű kulcsot.
– Hát jó, nagyapa, lássuk, mit rejtegettél előlem? – mondtam, majd kinyitottam az ajtót. Az ajtó mögött vak sötét volt, és olyan büdös, hogy felfordult a gyomrom. – Uhh, basszus, itt biztos megdöglött valami. De amilyen erős ez a bűz, ez biztos egy elefánt.
Kitapogattam a kapcsolót, az izzó előbb pislantott egyet, majd világosság támadt. A sálammal bekötöttem az orrom és a szám majd lemerészkedtem a nyikorgó lépcsőn. Poros polcok, asztalok, szekrények. Semmi különös, nem is értem, miért nem volt szabad ide lejönnöm. 
– Jé, ez még a nagyi lekvárja! - kiáltottam. Boldogan gondoltam mamámra, aki még korábban, úgy öt éve hagyott itt bennünket.
Ahogy megemeltem az üveget, egy kattanásra lettem figyelmes, amit csuruszkoló hang követett, egyenesen a hátam mögül. Megperdültem, kezemben az üveggel, s ahol az előbb még egy fal állt, most egy titkos ajtó bukkant fel. 

Tovább
Szólj hozzá!
2020. augusztus 04. 19:06 - PMBennett

Kincsesláda

Téma: kulcs

 

Amikor gyerek voltam, volt egy „kincsesládám”. Ez egy sötétzöld színű fém doboz volt, ami valamikor fénykorában katonai egészségügyi dobozként funkcionált. Kicsit hipermangán szagú volt, de jól elfért benne a titkos naplóm, amibe a kis verseimet írogattam, vagy azokról a lányokról karcoltam be néhány gondolatot, akibe akkoriba szerelmes voltam. No és persze emellett más apróság is belefért. Zárható volt, ezért nagyon szerettem, de nem bíztam senkiben, és attól tartottam, valaki majd megtalálja, és elolvassa, így a kertben elástam, és rajzoltam hozzá egy térképet. Vagyis nem egészen. Egy csillagképekről szóló könyvben kiválasztottam a gyík konstellációt, és apró számok jelezték, mennyit is kell lépnem, s a kezdő pontját csak én ismertem.
Forrás: CanStockPhoto.hu
Aztán egy nap, több év elmúltával újra a kezem ügyébe került az a bizonyos könyv. Ahogy a gyík csillagképhez értem, eszembe jutott a kincsem, s fogtam az ásót, hogy kihantoljam. Először persze rossz helyen ástam, mert az idők folyamán magasabb lettem én is, és már nagyobbakat léptem, mint a korábbi önmagam. Volt ám öröm, amikor megtaláltam. Ám a láda zárva volt, s nem szerettem volna szerencsétlen dobozt megnyomorítani egy rosszul sikerült zár feltöréssel. Pláne a tartalmát nem. 
De hová tehettem a kulcsot? A műhelybe mentem, mert ott tartottuk egy dobozba azokat a kulcsokat, amiket már nem használtunk. Esetleg már a zárat is lecseréltük, de hozzá tartozó nyitó szerkezeteket megtartottuk. Persze nem találtam. Fiókban? Kihúzogattam az összeset egymás után, de semmi. Akkor odabent? 

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása