Még emlékszem, milyen volt gyereknek lenni. Amikor mamáméknál laktunk, mert éppen építkeztünk. Mennyit bóklásztunk a szőlők között, és titokban megdézsmáltuk a legfinomabbakat, a Szlankamenkát, a Szőlőskertek Királynőjét, a Csaba gyöngyét és azt a nagy, kék szemű szőlőt, amelynek a nevére már nem emlékszem. A kert hátuljába volt egy borízű almafa, és a már érett almák lehulltak és rendkívül finomak voltak.
 |
| Forrás: Pinterest.com (Ellen Fischer feltöltése) |
Átellenben lakott Pali bácsi. Mivel nekem is ez a keresztnevem, egyhamar megkedvelt. Bár nagyapáék inkább csak „az Öreg Tojásnak” hívták, talán mert a feje hasonlított hozzá, vagy csak szeretett ott ücsörögni náluk a padon. Ilyenkor, amikor átjött mindig hozott valami gyümölcsöt. Őszibarackot, amik akkorák voltak, mint a két öklöm egyberakva, vagy epret. Emlékszem, a szája széle is lila volt, ami arról, árulkodott, ő is abból lakmározott előtte. Bár idős volt már, közel sem volt olyan ráncos, mint azt a kora alapján gondolt a volna az ember, bár bőre májfoltos volt, és szederkés.
Volt, hogy mi is átmentünk, és annak ellenére is merészkedtünk a pincébe, hogy mamám azzal riogatott, hogy elvisz a kamóri. Igazi patkoló kovács volt, és egy alkalommal láthattam is, hogyan is történik a patkolás. Persze én is rögtön megkérdeztem, amit ilyenkor minden gyerek biztosan megkérdezett: „És ez nem fáj a lónak?” De nem fájt neki.
Egyik alkalommal kimentünk a Nagymezőre, hogy megnézzük a gulyát, és a ménest. Gergely bácsi hintójával mentünk, azzal, ami versenyt is nyert, és én olyan büszke voltam, hogy ott ülhettem a bakkon, és néztem, ahogy Gergely bácsi ügyesen forgatta az ostort, mindig csak egy picit meg-meg csipkedve a lovak oldalát úgy has tájékon, s ettől gyorsabb tempóra váltottak.
Aztán kincseket kerestünk, és a góré oldalában titkos alagutat találtunk annak belseje felé. Nem számított, hogy kissé előbb volt a ketrec, amelyben mamám Morzsi kutyája lakott, és ahogy lelógó pókhálókon kívül, amik belénk akadtak, még pár potyautas is átugrált ránk Morzsiról. Kicsit vakaróztunk ugyan, de mint a kutyus is, mi is hamar szétugrattuk a vérünkre szomjazókat. Aztán a góré belsejébe előmászva az ajtó feletti keresztrúdon hintáztunk, s azt elengedve kirepültünk.
A nagy almafa volt a másik bázisunk. Jean Maris Kapitány című filmje után eljátszottunk egy-egy jelenetet. Az ágakba csimpaszkodva, mint két kis majom libbentünk ágról ágra, és ki tudja miért, sohasem estünk le. Egymással vívtunk mamám dália karóit használva, és amikor eltört gyorsan eldugtuk, nehogy észrevegye.
Kis műanyag kádban fürödtünk, amiből a lábunk ugyan kilógott, de nem bántuk. Viszont hétvégén mamáék befűtöttek a fatüzelésű bojlerbe, és az volt ám a királyi pancsikolás!
 |
| Forrás: |
Minden más volt akkor. Nem volt mobil telefon sem, még hülye sem, nem hogy okos, de nem kellett bennünket félteni sem. A nyomós kútba csimpaszkodva ittunk, ha szomjasak voltunk, elbírta a tenyerünk a zsíros kenyeret, ami hol hagymával, hogy megborsozva-paprikázva hol meg csak üresen egy almával ettünk. Biciklikkel száguldoztunk az utcában, ahol az aszfaltnak még a hírét sem hallottuk, de boldogok voltunk. S ha lement a nap, anyu kijött és beparancsolt bennünket, s másnap kezdődhetett minden előröl.
