A jós lányos zavarában tördelni kezdte a kezét, hiszen nem kisebb hős, mint maga Herkules tért be hozzá. Vajon merjen autógrammot kérni? De hát nem tök mindegy? Úgysem látja.

- Szóval szolgáljam ezt a… izét… hogy is hívják királyt…

- Eurüszteuszt. Igen.

- Euro... Eurü… - próbálkozott Herkules, majd felcsattant. - Bakker, miért születtem én görögnek? Meg egyáltalán… Ilyen hülye névvel hogy lehet élni? Biztos logopédushoz kellett járnia, mire megtanulta a saját nevét.

- Még nincs ilyen foglalkozás, hogy logopédus. Ez még csak az ókor. – figyelmeztette a jövőbelátó.

- Ja, igaz, igaz… Mondasz valamit. – bólogatott buzgón Herkules – Na és hol találom ezt az Eurücsköst? 

- Eurüszteuszt – helyesbített a jós, akinek már enyhén szólva kezdett felmenni a pumpája ekkora értetlenség láttán. 

- Eurü…

- …szteusz – próbált segíteni.

- Az az. Miért nem hívjuk egyszerűen csak Zolinak? Az csak négy betű és könnyebb megjegyezni.

- Mert ha elindulsz Tirünsz felé, és megkérdezed, hogy hol lakik Zoli, csak néznek rád, mint Rozi a moziban - magyarázta a jövendőmondó, miközben hevesen gesztikulált.

- Zoli a moziban, nem? Amúgy meg hova a fészkes francba menjek? Tirü. Tirol… Hát én elköltözök erről a vidékről. Tiszta nyelvtörő az összes név. Múltkor is, amikor lementem a boltba, és feka sajtot kértem, hát öcsém, nem átvágtak? Ugyan olyan fehér volt… Pedig kimentem érte a gettóba. Majdnem megvertek a rapperek.Ilyen vastag aranyláncaik voltak látod? – mondta Herkules és a jobb kezét a bal könyökéhez érintette.

A jós elégedetlenül cammogott:

Aznap is fent ült a pad tetején, és szívta a vérünket, mert tudta, hogy már utáljuk azt, amit csinál, de ő csak mondta és mondta a magáét. Ekkor lépett be Eszti néni, az irodalom tanárunk. Középkorú, mosolygós szemű nő volt, szelíd halk szavú, s mindig úgy magyarázta a tantárgyát, hogy még annak is megjött a kedve hozzá, aki kevésbé érzett hozzá affinitást.

- Jó reggelt gyerekek! - Üdvözölt bennünket, majd Csabára tekintett, aki még mindig ugyan ott trónolt. - Csaba, gyermekem, mire vársz? Tapsra? Tedd le feneked helyedre! - tette hozzá eszperente nyelven, mert elcsípte az előző beszélgetés végét. Gondolta, jópofa lesz, ha így fegyelmezi meg, de talán nem kellett volna, mert ezzel egy végtelennek tűnő verbális pingpong meccset indított el, s épp ő szervált.

- Mesterem, ez lehetetlen! - válaszolta Csabi

Eszti néni megállt, letette a könyveit az asztalára, majd jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét, és csak ennyit kérdezett:

- Mert?

- Eszter mester, eme csevejt nem fejeztem be. - Ez a felelet szemmel láthatóan meglepte az irodalom tanárnőt is, mert szemeit olyan nagyra nyitotta, mint egy rajzolt mangafigura.

Mi pisszegtünk neki, hogy ne beszéljen már vissza, inkább tegye le a hátsóját a székére és figyeljen az órára, de ő nagy ívben tett a figyelmeztetéseinkre. Már éppen újra nyitni akarta a száját, hogy újra elhagyja a száját valami e betűs hülyeség, amikor megszólaltam mellette.

- Kerekek? Rendben? - kérdeztem én is padtársam felé fordulva és körözni kezdtem a mutató ujjammal a fejem mellett. Az osztályban jól eső derültség lett úrrá.

Egyik alkalommal egy láthatatlanná tévő varázsigét talált, és kipróbálta magán. Az igézet nagyszerűen működött, ám a ruhái nem tűntek el, így hát gyorsan lehányta magáról, s nesztelenül és meztelenül végig surrant a varázsló akadémia folyosóján, egyenesen a lányok öltözőjébe. Hogy ne csapjon zajt, megállt az egyik sarokban, és onnan gyönyörködött a látványban. Ám szerencsétlenségére az időről megfeledkezett, s a varázslat elmúlt. Lett is nagy sikoltozás, dobálózás, verekedés. Néhány monoklival gazdagodva a lábait a nyakába kapta, máris rohant ki a folyosóra, ledöntve a lábairól az igazgatónőt. Szegény öreglány még jobban zavarba jött, mint a tinilányok odabent.

Forrás: hír.ma

Következőleg egérré változott, ám ez a feldühödött némbersereg majdhogynem agyonverte. A kis jószágot átüldözték az öltöző egyik zugából a másikba, majd vissza, míg végül az nagy nehezen, kimerülten bemenekült az egyik öltözőszekrény mögé. De a varázslat ismét elmúlt, s ahogy kezdte visszanyerni emberi alakját, a hely egyre szűkösebb lett, míg végül elborult a szekrénnyel együtt. Kis híja volt, hogy rá ne zuhanjon Emmára, akiért egyébként is annyira odáig volt. Ő miatta volt gyakori vendég az öltözőben, ő volt az, akiből minél többet szeretett volna látni. Szerencsére a lány megúszta karcolások nélkül, nem úgy, mint ő. Hatalmas pofon csattant Thomas arcán, s Emma ujjait jó ideig még meg lehetett számolni a fiú szeplős képén.