Forrás: kadarka.net

Nagy levegőt vett és belépett. Most sem vett senki sem tudomást róla, szóval minden olyan volt, mint más reggeleken. Még mindig idegesen tördelte az ujjait, s nem nézett fel, csak egyenesen a padjához sétált. Amikor feltekintett saját fényképe nézett vissza rá. Néhány virág szórta kellemes illatát és mécsesek lángoltak az asztalon és egy hosszú fehér gyertya. Egy csinos kis szalag, ezüstös széllel tekergőzött végig a pad tetején, amelyen nagy fekete betűkkel ez állt: „Sohasem felejtünk el!”

- Ez meg micsoda? - horkant fel. - Ez már túlmegy mindenen. Ennyire azt akarjátok már, hogy meghaljak? - üvöltötte szinte teli torokból, de persze választ persze nem kapott. Sem egy elfojtott kuncogás, sem egy kárörvendő kacaj, csak a közöny, amit eddig mindig is kapott, mióta ide jár. Mintha ott sem lenne. 

Forrás: CanStockPhoto.hu

Aztán egy nap, több év elmúltával újra a kezem ügyébe került az a bizonyos könyv. Ahogy a gyík csillagképhez értem, eszembe jutott a kincsem, s fogtam az ásót, hogy kihantoljam. Először persze rossz helyen ástam, mert az idők folyamán magasabb lettem én is, és már nagyobbakat léptem, mint a korábbi önmagam. Volt ám öröm, amikor megtaláltam. Ám a láda zárva volt, s nem szerettem volna szerencsétlen dobozt megnyomorítani egy rosszul sikerült zár feltöréssel. Pláne a tartalmát nem. 

De hová tehettem a kulcsot? A műhelybe mentem, mert ott tartottuk egy dobozba azokat a kulcsokat, amiket már nem használtunk. Esetleg már a zárat is lecseréltük, de hozzá tartozó nyitó szerkezeteket megtartottuk. Persze nem találtam. Fiókban? Kihúzogattam az összeset egymás után, de semmi. Akkor odabent? 

forrás:Topreceptek.hu

A fánkos kénytelen volt áttérni sós ízekre, nem is beszélve a fagylaltokról és a cukrászdákról. Vajon ettél te már olyan dobostortát, amelynek a mázát pergelt cukor helyett olvasztott sóval készítettek? Nem hinném. Persze itt sem volt túl nagy kereslet rá, ezért a cukrászok kénytelenek voltak más munkát keresni. Volt akiből szakács lett, mert az mégiscsak rokonszakma. Más a cipészmesterséghez érzett vonzódást, néhány igen elvetemült sötét lelkű cukrászból pedig politikus lett, más BKV jegyellenőrnek állt. 

Olyan is megesett, hogy néhányan, akik nem tudtak ellenállni édesség iránti függőségüknek, inkább összecsomagolták kis családjukat és elköltöztek messze-messze, csak hogy engedhessenek az orosz krémtorta iránti függőségüknek. 

A rendőrségnek is igencsak akadt munkája. Az emberek, akiknek a vércukra már igen mélyre süllyedt, kiszabadultak a parkokba, fás területekre és megrágták azok kérgeit, onnan remélve utánpótlást. Szegény juharfák nem bírták olyan gyorsan csorgatni a nedvüket, hogy meggyőzzék vele a sok cukortalan embert és ebet, akik ugyancsak nagy előszeretettel lefetyelték a juharszirup alapot. 

Eltelt néhány kemény hónap, s a cukorgyár átkerült egy másik, sokkal gazdagabb ember birtokába, s a cukorbáró, újra elindította az üzemet. Ám ekkorra a lakosság már hozzá szokott, hogy az élet keserű.

A nevem Nick Green s ezúttal éppen edzésről tartotok hazafelé, mert japán kardművészetet tanulok-, a szamuráj kardom most is itt lóg az oldalamon -, amikor újra erőt vesz rajtam az az ismerős szédülés és émelygés. Most pedig itt állok egy erdő kellős közepén, valahol, valamikor, elveszve. De hiszem, hogy minden okkal történik.

A levegő szokatlanul tiszta, legalábbis egy olyan jövőbeli városlakónak, mint én. A talpam alatt susogó avaron, a közelben csobogó patakon, no meg persze néhány énekesmadáron kívül semmi mást nem hallok. Egyelőre. Végig simítom a kezemmel a fa oldalát, és a megállapítom az északi irányt. Úgy döntök, arra indulok. Bár az ég olyan kék, mint otthon, nyáron, Ohioban, de itt az ujjaim végét már átjárta a hideg. Felhúzom a cipzárt a kabátomon, majd a kezeimet a zsebem mélyére rejtem.

Már jövök nagyjából egy órája, amikor másféle, az eddigiektől eltérő zajok csapják meg a fülemet: kalapálás, talán üllő csengése, recsegés és ropogás. A tüdőm megtelik a füst, az étel illatával, ahogy keveredik az erdőével. A gyomrom hangosan felkordul.

Forrás: elle.es

Már jó ideje ismerem őt, de igazából akkor beszéltünk először, amikor bevallottam neki, hogy mit érzek, és elhívtam egy randira. Na jó, ez nem mondható nagy ismeretségnek, inkább csak figyeltem. Annyira aranyos és édes napsárga hajával, s amikor a barátnőivel beszélgetve elmosolyodik, megjelenik egy kis gödröcske a szája mellett. S azok a kék szemek, amikor néha összepillantunk... Elfog valamiféle bizsergés, amit nehéz megmagyarázni; de elindul a mellkasom közepétől és a tarkómon át felkúszik a fejem tétjééig. Ilyenkor amikor ránézek picit elpirul, és kis piros foltocskák jelennek meg az arcán. De szerintem nem csak ő, én is elvörösödök ilyenkor. Érzem, ahogy lángol a fülem.

Csodálatos módon igent mondott. Bátyám persze rögtön ellátott tanácsokkal, hisz a kis öcsi randizik. Ezt a lehetőséget ki kell aknáznia, hogy nagy és felelős nagy testvérnek látszódjon a szememben. Ellenben a tanácsaival nem állt szándékomban megfogni a melleit. Nem tudom, honnan vette ezeket, szerintem egy pornó filmből.

forrás: Krónikák.hu

Már maga a lapok összegyűjtése sem volt veszélytelen, de hát ezt te is tudtad előre. Mégis akkor mit képzeltél? Te nevezed magad mesternek? Milyen jogon, ha a tanítványaid életét is képes vagy feláldozni az egyes oldalakért? Nem a semmiért dugták varázstárgyakba ezeket az oldalakat és zárták le feltörhetetlennek tűnő varázspecséttel. Gondolhattad volna, hogy visszaveri a mágiát. Ott kellett volna hagynod bennük! Ott kellett volna maradniuk örökre, a belsejükben, amíg világ a világ! De nem, végül is csak ki ügyeskedted. Irigylem azt a briliáns agyad, de a nagyravágyásod már elszomorít. És olyasmivel etetni a többieket, hogy ez a rend érdekeit szolgálja? Hogy naggyá válunk általa? Lehet, hogy ők megeszik ezt a maszlagot, de én nem. Túlontúl megszállottja lettél. És én nem hittem, hogy sikerül.

De a lehető legnagyobb ostobaság volt véreddel lepecsételni a varázskönyv borítóját. Azt gondoltad, hogy ezzel tied lehet a hatalom felette, hogy uralhatod? A könyv felett, amit a Pokol Tekercsének is hívnak, mert nem hoz mást csak szenvedést?