Ugyanolyan éjszakai műszaknak ígérkezett, mint a többi, legalábbis ekkor még két főszereplőnk így gondolta. Péntek éjszaka volt, telihold. Mindenki más éppen bulizni van, de a Tescoban haladni kell, fel kell készülni a szombati nagy rohamra. Edina direkt zárás előtt érkezett hogy még némi enni, és innivalót tudjon magának venni. A viszonylag kis üzlet minden tekintetben családias és barátias közegben működött multi cég létére. A bejáratnál már sorba voltak rendezve a kocsik, az optikolást már megkezdték a délutánosok. Attila, már tolta „Rozicskát” a takarítógépet. Minden szép lassan a helyére kerül, az éjszakásnak már csak a tisztaságra kell figyelnie, meg a töltésre. Mindent a vevő érdekében.
![]() |
forrás nosality |
Máté napja sem volt éppen felhőtlen ezidáig. Vacsora készítés közben elvágta az ujját, út közben egy kerítésből kilógó drót kiszaggatta kedvenc farmerját és ha valamivel igazán élre kerülhetne a szerencsétlenégi ranglistán az az, hogy a kórház utcáján csak úgy spontán rádőlt az „elsőbbség adás kötelező” tábla.
Még egy óra volt munkakezdésig. Mindketten korábban érkezők lévén kinn vártak. Mikor Edina kiért a boltból kezében a vásárolt dolgokkal, Máté már kinn ült a padon a hátsó bejárat mellett, és elektromos cigarettáját szívta. Edina köszönt majd leült mellé. Valamiért sosem beszélgettek. Nincs harag közöttük, sőt a lány szerette volna közelebbről megismerni. Sejtelmesnek találta a fiatal férfit. A holdfény erősen megvilágította a padot, így Edina észrevétlenül megfigyelhette most közelebbről a férfit. Vékony sportos testalkat, magasságához képest széles vállak, mandulavágású mélybarna szempár. Csak egy dolgot nem értett sosem: hogy az a körszakáll minek… Valahogy úgy rombolja az összképet, és az egyébként húszas évei elején járó fiatal, életrevaló, vidám pasiból, egy konok harmincast csinál. Ahogy kifújt egy nagyobb füstfelhőt az még rejtelmesebbé tette – még erotikus is lehetne – gondolta a lány. Máté különösen idegesnek látszott, és habár nem tudta az előzményeket igénye volt rá, hogy mielőtt bemennének átöltözni a férfi vállára tegye a kezét.
- Minden rendben lesz. – mondta neki és őszinte mosollyal nézett rá.
Máté nem igazán tudta mire vélni a dolgot, így csak egy kérdés csúszott ki a száján:
- Ennyire látszik rajtam valami? – csodálkozóan nézett fel a fiatal nőre, aki időközben felállt.
- Nem tudom, hogy mi történt, de te nem szoktál ilyen lenni. Szoktál morogni, de ez a feszültség még tőled is sok most. – ércelődött kicsit vele.
A férfi értetlenül nézett maga elé, majd észrevette, hogy a nő már elindult befelé a kerítésen és int neki, hogy készüljenek a műszakváltáshoz. Ahogy öltözött azon gondolkozott, hogy vajon miért lenne ő morgós. Hisz ő szeret viccelődni, sőt, kifejezetten jó humorú és könnyed személyiségnek gondolta magát. Áh, nem tudja ez a csaj mit beszél. Így lépett ki az öltözőből.
Az öltözők ajtaja egy kis folyosóra nyílt, melyről el lehetett jutni a hátsó területre a raktárakba és az étkezőbe. Az étkező volt a műszakváltás helyszíne. Anita és Edina már benn állt mikor Máté is belépett. Szokásához híven leguggolt az ajtóban, és várta a további utasítást, miközben még mindig azon volt magában megbotránkozva, hogy „morgósnak” lett nyilvánítva. Edina sem érezte magát jobban, és egyébként is abban látta a megváltást, hogy hamarosan ideér a műszak harmadik tagja, Ákos, akivel talán majd kicsit még beszélgetni is tud. Ekkor megszólalt Anita céges mobilja.
![]() |
forrás: vezess.hu |
- Igen? Azt hogy csináltad? Akkor megoldjuk nélküled, Edina és Máté már egyébként is itt van, kiadom a munkát, neked meg jobbulást. – azzal le is tette a telefont.
Mindketten felkapták a fejüket és várták mi történt Ákossal. Illetve egy dolog rögtön tudatosult mindkettejükben: kettesben lesznek egész éjszaka a boltban. Edina épp azon gondolkozott, mennyi roli maradhatott benn, mennyire kell neki rohanni, hogy minden rendben legyen, mikor Anita hozzá kezdett a teendőik listájához.
- Úgy néz ki, hogy Ákos kegyetlenül összetörte magát úton idefelé, a kocsi nem is élte túl, ő meg kórházban szerencsére csak karcolásokkal. A raktár egész jó állapotban van, de húzgáljatok ki mindent legalább egyszer. Ketten lesztek rá, ráadásul még az áruátvétel is el lett délelőtt cseszve, így egy kihelyezést is kellene építeni, amolyan szolidan.
- Miből jött több? És miért kellene, hogy szolid legyen? – érdeklődött Máté, tudta, Anitára nem jellemző, hogy csak szolid kihelyezést kér.
- Ami azt illeti, van benn egy roli, amit szeretnék nektek megmutatni, de kifejezetten kérném, hogy együtt csináljátok meg a kihelyezést. Edinának jó fantáziája van, és esztétikai érzéke, te meg kitűnő vagy a megvalósításban. Gyertek!
Azzal elindultak a raktár külön, egyik eldugott része felé, ahol egy nagyon alaposan csomagolt roli állt. A két fiatal érezte, hogy ha már nem akarja kimondani, hogy mi van a rolin, az két dolgot jelenthet: vagy eladhatatlan, vagy ő maga belepirulna, ha el kellene mondani neki, mi is van rajta. Mikor beértek rájöttek, hogy mennyire nem tévedtek. A kocsi teli volt egy bizonyos márka különböző termékeivel… óvszerekkel.
![]() |
Forrás: 24.hu |
- Rendben van, oké hogy rakjuk ki valahova, de ezt mégis hogy gondoltan szolidan? – és újabb nevetésben törtek ki, immáron Anita is.
- Ez bennem is felmerült, de a nagyobb kérdés hogy hova és hogy jól értettem – e hogy a kihelyezés alatt egy egész raklapos szigetre gondolsz. – Edina és Máté ezután már ismételten csak nevetni tudtak, mindketten elképzelték, hogy fog kinézni, ha egy akkora kihelyezés készül ebből a fajta „termékből”, illetve mennyire jól fognak ezen szórakozni reggel a kollégák, ha rájönnek, hogy egész éjszaka ezzel foglalkoztak.
- Igen, úgy gondoltam, az akciós plakett kész hozzá, és egy kicsit több komolyságot, nem azt kértem, hogy próbáljátok ki valamennyit, csak egy normális kihelyezést. – Mondta Anita elkomorodva, bár a két fiatal arcáról eltűnt a mosoly, nem is sejthette, hogy nem azért, mert rendre intette őket. – Rendben, akkor és elindultam haza. Kitartást nektek.
Ketten maradtak. Az üzlet csendje és ők. Máté és Edina ott álltak a raktár előtt, és zavartan néztek hol egymásra, hol a fő feladatukat képező óvszerekre.
- Szerintem essünk neki előbb a többinek, ezt meg hagyjuk kicsit későbbre, addigra már jobban lesz hozzá raklapunk is. – dobta fel az ötletet Máté.
- Rendben.
Megegyeztek gyorsan ki melyik kocsit viszi, majd nekiláttak a munkának. Hajnali egy óra tájt Edina úgy döntött ideje enni egy keveset, és elindult az étkező felé. Ahogy belépett az eladótérből a kis folyosóra, ahol az öltözők vannak, Mátéval találta szemközt magát, aki épp akkor lépett ki a férfiöltöző ajtaján.
- Hölgyem! – és mutatta, hogy elengedi a nőt, aki mosolyogva tovább indult.
Az étkezőbe lépve a csend feszülté vált kettejük között. Egyikük sem értette, most mi lehet velük, hiszen nem szoktak ők feszengeni egymás közelében. Csendesen ültek egymás mellett, mikor Edina végre megtörte a csendet:
- Van esetleg valami ötleted már a kihelyezéssel?
- Úgy voltam vele, majd kinn látjuk, hogy fér el, aztán a többi majd alakul.
![]() |
Fprrás: parókia.hu |
- Köszönöm. – Mosolygott és talán már lépett volna is el, de a karok, melyek tartották most még erősebben fonódtak a derekára.
Máté számára megszűnt a körülöttük lévő világ.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.