A reggelt köd fedte el,
Homályba borult a táj.
Szívem zakatolt,
Éreztem indulni is kár.
Mire haza értem volna,
Eső hullott a porba.
Pocsolyákon át,
Vitt az utam haza.
De legalább nem látszott,
Ahogy fájdalmamtól a föld ázott.
Reményvesztett lelkem,
Az esőtől fázott.
Kapucnival a fejemen,
Teljesen elveszetten,
Álltam a lehulló sorok között,
Szememben fájdalom tükrözött.
Tamás további verseit megtalálhatjátok a Facebook oldalán, ha IDE kattintatok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.