Téma: fegyver
Gábor és Attila az erdőben játszottak, amikor észrevették, hogy valami kicsi, vékony és csőszerű kilátszik az avarból. A kíváncsiságtól hajtva éles köveket fogtak és elkezdték kiásni. A cső egy zsákhoz kapcsolódott, amit egy régi, szakadozott madzag tartott még a helyén.
– De jó lenne, ha ez egy puska lenne! – ábrándozott Gábor. – Rögtön mehetnénk is vadászni vele, vacsorára pedig őzet vagy nyulat ennénk. – Attila pedig helyeselt.
 |
| Forrás: Facebook.com |
Összenéztek, majd izgatottan elkezdték lehántani a csomagolóanyagként is funkcionáló zsákot. Egy Kalasnyikov került elő, amely még tökéletes állapotban volt, mellette még három teljesen töltött tár pihent. Attila zsebre vágott két tárat, egyet a jobb, egyet a bal zsebébe, a harmadikat Gábor kezébe nyomta, aki villámgyorsan el is rejtette, hogy több ideje legyen az új szerzeményével foglalkozni.
A két lurkó fától fáig szaladt az erdőben, közben olyan hangokat adva, mintha egy háború kellős közepén lennének. Amikor kellőképpen kifáradtak, és végre beértek a „bázisra”, Attila elkezdte követelni, hogy ő is hagy tartsa egy kicsit a fegyvert, mire Gábor ráfogta Attilára a Kalasnyikovot.
– Add meg magad te mocskos náci!
– Ne fogd rám azt a szart! – mondta, és félreütötte a csövét, s ebben a pillanatban a fegyver nagy csattanással elsült, és a közeli tölgyfa törzséről ledarált egy darabka kérget.
– Ez működik, bazd ki! – nyögte döbbenten Gábor.
– Hja, és majdnem kinyírtál! – majd a fegyverre nézett. – De akkor már vadászhatnánk is. Arról volt szó, hogy őzet eszünk!
– Gyerünk! De előbb… – Gábor Attila felé nyújtotta a gépkarabélyt. – Most te jössz! Legyen most nálad.
Az előbbi dörrenés persze megzavarta a környéken lapuló állatokat, ezt a két fiú is jól tudta. Mint az előbb, fától fáig lopakodtak, de most már sokkal csendesebben, mert ez már nem játék volt, komoly vadászat.
Már körülbelül fél órája lapultak, amikor Gábor megütögette Attila vállát, és a bokrok aljára mutatott. Kétségtelenül mozgott ott valami. Nem látta tisztán, hogy mi az, de valóban ott volt. A két fiú már érezte is a szájában az őzpörkölt ízét. Attila biztosra ment, leadott egy rövid sorozatot, s ezután hallották is a puffanást, ahogy a zsákmányuk elfeküdt.
– Elkaptuk! – kiáltották boldogan, majd felugrottak, és a bokrot megkerülve oda rohantak, ahol az őznek kellett volna lennie.
Nem volt ott őz, csak Béni bácsi, az öreg orvvadász feküdt ott saját vérébe fagyva, aki a saját csapdáit állította fel éppen.
