Forrás: Mall.hu

Történt egyszer, hogy amíg a kisfiú bent volt boltban, egy idegen jött, és levágta a záramat, amivel a korláthoz bilincselt és csak egyszerűen elrabolt. Hiába sírtam, hiába kiabáltam, senki sem hallotta, és a ronda, kráteres képű ember elvitt magával. A fia tette a nyergemre a dagadt seggét. Igencsak rosszul bánt velem. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, csak megfogta a kormányomat és a nyergemet, és elhajított. Nagyon fájt, ahogy földet értem. Kerekeimmel hiába kapálóztam, nem tudtam elmenekülni. Még éjszakára is ott hagyott az árokparton, és én azon imádkoztam, hogy mentsen már meg valaki.

Egy nap, amikor újra rossz napja volt az elefántembernek, és az árokparton feküdtem tehetetlenül, egy autó állt meg a ház előtt. Egy egyenruhás ember szállt ki a kék-piros villogóval ellátott járműből. Leguggolt, alaposan szemügyre vett, majd bezörgetett. A kráteres arcú jött ki, és igen megszeppent a rendőr látványától. Nem értettem, mit beszéltek, de a végén megragadott és a hátsóülés elé állított. Még sohasem utaztam autóval, de kellemes volt, hogy nem nekem kellett erőlködnöm. Amilyen állapotba kerültem, ezt nem is bántam.

Nem sokkal később azt vettem észre, hogy ismerős utakon haladunk. Sokszor jártunk már erre a kis gazdámmal és a ház is itt állt ezen a környéken, ahol ő lakott. Amikor megállt az ajtó majdnem felsikoltottam örömömben. A rendőr átadott az apának, aki elszomorodva nézett végig rajtam.

Szemmel látható volt, miféle sanyarú sorsban volt részem. Ezután a fejemre állított, szétszedett, beolajozott, bezsírozott. Kicserélte a pedáljaimat, amit ez az elefánt széttaposott, majd az abroncsaimat is, és alaposan megtörölgetett. Ajándékba pedig kaptam egy vastag biciklizárat, hogy még egyszer el ne tudjanak rabolni tőle.

Amikor a kisfiú hazaért az iskolából, lehajította a táskát, s a szemében ugyan az a csodálat volt, amit akkor láttam benne, amikor először találkoztunk. Végigsimította a vázamat, és bár észrevette, hogy a festékem itt-ott megpattant, de boldog volt, hogy újra lát.