2020. augusztus 19. 21:26 - PMBennett

Randevú a cukrászdában

Téma: írj ellenkező nemű szemszögből

A cukrászdában ültem, és egy kelyhes fagylalt elpusztításával voltam elfoglalva. Már megint itt lyukadtam ki, pedig már hányszor elhatároztam, hogy most végre nemet mondok Jennynek, de milyen ember az, aki legjobb barátnőjének nemet mond, amikor támogatásra van szüksége? Igaz, ő sem egy könnyű eset. Persze nem lehet csak úgy kikosarazni, pedig ezek után a túrák után már, nem hogy a mérlegre nem merek ráállni, de még a megközelítéséhez sincs már elég bátorságom. Úgy éreztem, hogy minden kalória, amit ő és én itt, ezen a szent helyen elpusztítunk, az csak egyedül az én oldalamra rakódik rá. Csak hát Jenny és a pasi ügyei… Minden szakításkor itt kötünk ki, kitárgyaljuk a fiúkat, én pedig hetekig koplalhatok, mire visszanyerem az eredeti súlyomat.
Forrás: We love Balaton
Kinyílt az ajtó, és a egy srác lépett be a cukrászdába Princeton feliratú dzsekiben. Magas volt, széles vállakkal, bozontos hajjal és borostával, pont az én esetem. Szinte megbabonázott, bár Jenny mindig ugrat furcsa ízlésem miatt. Azt mondja, valami baj van velem, mert a hajléktalan külsejű pasik jönnek be nekem. Nem tehetek róla, a szemeim szinte ráragadtak, annyira vonzó, sármos arca van. Persze nem nehéz kiszúrni valakit, ha így bámulja az embert, nem igaz? 
Amikor észrevette, hogy nézem, rám mosolygott. Az egész annyira zavarba ejtő volt, s éreztem, hogy kezdek elpirulni. Tétován visszamosolyogtam, majd amikor a srác magabiztosan elindult az asztalunk felé. Jen szerint már akkor olyan vörös lettem, mint a pipacs.
– Szia. Nem szokásom csak úgy idegenekhez odamenni, – mondta – , de annyira gyönyörű vagy, hogy muszáj, hogy megismerjelek. Megkérdezhetem a neved? Én Jack vagyok.
Barátnőm mellettem felkuncogott, s én szédülni kezdtem. Arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy ez velem történik meg. Ilyen nincs, csak a filmeken. A nyelvem szinte összegubancolódott a számban, annyira átható volt a fiú pillantása. Kénytelen voltam kissé félrepillantani, mert tekintetével szinte megbénított, és még a saját nevem is csak nehezen tudtam kinyögni.

Tovább
Szólj hozzá!
2020. augusztus 15. 20:06 - PMBennett

VENDÉGPOSZT: Elfrida Angel-Brooks - A legutóbbi látomásom

Idegesen topogtam az állomáson,
Bár minden olyan szép lenne,
Mint a legutóbbi látomásom.

Bárcsak olyan tűz égne szemedben,
Mint abban az álomban,
Mit lelkem mér a Lelkedre.

Bárcsak úgy ölelnél magadhoz,
Mint kinek nem számít más,
S forró csókod égne ajkamon.

Idegesen topogtam az állomáson,
Bár minden olyan szép lenne,
Mint a legutóbbi látomásom.

Bárcsak mikor meglátnál, s mélyen a szemembe néznél,
Elmosolyodnál, s kezemet megfognád,
S ajkaiddal ajkaimra olyan forrón égnél,

Mintha nem létezne más,
Mintha nem történne más,
Csak egy óriási villámcsapás,

Mely összeláncol bennünket örökre,
S történhetne bármi a világban,
Lelkem a Lelkedre égne ebben az örömben.

Idegesen topogtam az állomáson.
Bár minden olyan szép lenne,
Mint a legutóbbi látomásom.
Szólj hozzá!
2020. augusztus 07. 10:52 - PMBennett

Az író és a szerelem

Forrás: kívulbelulboldogsag.hu
A könyvbemutató elég jól sikerült, nem hittem volna, hogy ilyen sokan eljönnek majd. Csak remélni tudtam, hogy a könyvem keletkezésének körülményeit ecsetelni nem lesz túl unalmas a hallgatóságom számára, de azért a hatásosság kedvéért néhány anekdotát is elsütöttem. Igaz, talán ezzel azt sugallhattam, hogy regényt írni nem is olyan nehéz, pedig igen sokáig vajúdtam vele, mire megszültem. Minden esetre a hallgatóságom jól szórakozott, és még meg is tapsoltak a végén.
Már csak a szokásos dedikálás maradt, s én attól féltem, véletlenül az eredeti nevem kanyarítom alá az írói álnevem helyett, ami kissé ciki lenne. Így erősen koncentráltam már akkor is, amikor a nő odajött.
– Kinek írhatom?
– Horváth Csillának – mondta, s még írás közben is éreztem, hogy úgy bámul rám, mintha csak szuggerálni akarna.
Felnéztem, de ő még mindig nem mozdult csak nézett azokkal a nagy fekete szemeivel.
– Nem ismersz meg ugye? – kérdezte végül, s nekem be kellett ismernem, hogy halvány fogalmam sincs, miért is kellene tudnom, hogy ki ő.
– Horváth Csilla vagyok – ismételte meg. – Te az A osztályba, én meg a B-be jártam. Évfolyamtársak voltunk.
Újra ránéztem, miközben az agyam próbálta újra szervezni a nő arcvonásait, s néhány pillanat múlva már megláttam benne azt a lányt, akit valamikor úgy szerettem. Igaz, a szeme sarkában és a szája szögletében már megjelentek vékonyka ráncok, de szőke haja és fekete pupillája adta kontraszt valamiféle nosztalgikus érzést adott. Valami meleg és belsőségeset.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása