Paul Moss Bennett irományai

Címkék » slice_of_life


2020. szeptember 15. 21:31 - PMBennett

Játszd újra, Steve!

Téma: zene

 

Steve most először ült le a zongora elé a balesete óta és egy Bach darabbal próbálkozott. Nem szerette különösebben, talán a dallamvezetés bonyolultsága miatt, vagy a hangzásvilága miatt, ki tudja. Chopin valahogyan jobban megérintette a szívét. 
Forrás: Despositphotos
A csontjai már összeforrtak ugyan, mégis nehézkesnek érezte a kezét. Mintha csak egy medve akarna zenét fakasztani ebből a hatalmas versenyzongorából, amely a nappaliban az ablak előtt ácsorgott.  Talán egy külső szemlélő nem venne észre belőle semmit, hogy hibázik a darab dinamikája, de a fenébe is, mégis csak a Juilliardra készül. Talán azóta, amióta öt évesen először leült a zongora elé, bár akkor ez még nem volt tudatos benne. Sok minden történ azóta. Hangversenyekre járt, keményen gyakorolt és kivívta a tanárai megbecsülését. De az akkor volt. Már képtelen volt rá. 
Miután sokadjára elhibázta a dallamot, mérgesen felpattant, ujjaival kétszer-háromszor ráütött a billentyűkre. A zongora dühösen felmordult, majd csattant egy nagyot, ahogy a fiú hirtelen lezárta a fedelét.
– Stevie, Stevie...– mondta nyugodt hangon apa, aki egész végig az ajtónál állt, és boldogan figyelte fiát, aki most végre újra játszott. – Emlékszel még mit tanítottam neked?
A fiú zavartan a férfi felé fordult. Vajon mióta állhatott a háta mögött?
– Ha gyengéd vagy a zongorával, gyönyörű hangokat csalogathatsz ki belőle, viszont ha bántod, ha csak csapkodsz itt, mint öt éves korodban… Már pedig most úgy csapkodsz… Pedig megy ez neked jobban is.
– Nem, apa, nem tudom! -üvöltötte kétségbeesetten a fiú.
– Azóta most próbálod először! Már az első próbálkozásnál feladnád?

Tovább
Címkék: zene rövid egyperces slice of life rövid történet Holt Költők Társasága kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
2020. augusztus 25. 11:18 - PMBennett

Bezárva

Téma: kulcs

 

A család már lassan elkészült. Mindenki felvette az ünneplő ruháját, megfésülködött, fogat mosott, ami valljuk be, egy öt tagú családnál beletelik némi időbe. Főleg, ha egy kisebb fürdőszobába kerülgeti egymást anyuka a kis hároméves Gáborkával, az apuka, és a két nagyobbacska fiú: a tíz éves Petike és a tizenkét éves Janika.
- Jaj, induljunk már! Nagymama, már biztos vár! - nyöszörgött Janika, s már meg is ragadta a nylon szatyor fülét, amibe a nagyi ajándéka lapult. Ő volt az első, aki elkészült. A cipő is a lábán volt már, s már a kabátjába is belebújt.
- Anyu! Nekem még pisilni kell! - mondta Gáborka, s már szaladt is a vécébe, meg sem várva anyát, majd berántotta maga mögött az ajtót és elfordította a kulcsot.
Petike közben felhúzta a cipőjét, és már éppen a kabátjába bújt volna bele, amikor Gabika csattogtatni kezdte a vécé ajtó kilincsét, ám az nem engedett.
- Anyu! Gabika bezárta magát!
Nemsokára az egész család az ajtó elé sereglett, hogy segítsen a legkisebbnek kijutni. Apu benézett a kulcslyukon.
- Gabika, miért vetted ki a kulcsot? Dugd vissza szépen!
Kotorászás, hüppögés, sírás hallatszott belülről, s a kisfiú egyre kétségbeesettebben kopácsolt a kilinccsel. A két nagyobb összenézett, s egyik a lakás egyik végébe, a másik a másik felé indult, hogy összeszedjék az ajtókból a kulcsokat, hátha akad közöttük egy, amely majd nyitja a mellékhelységet. Anyu és apu az ajtó előtt állt, és próbálták megnyugtatni a bent rekedt gyereket.
- Nyugodj meg kicsim! Ha anyának be kell másznia a vécé ablakon, akkor bemászik, akkor sem maradsz bent! Kihozunk mindenképpen.
A kicsi még hüppögött, de már nem sírt. 
- Gáborka figyelj rám! - próbálta a legmegnyugtatóbb hangját elővenni apuci. - Told bele a kulcsot a zárba egészen koppanásig, aztán fordítsd el a konyha felé!
Matatás, kaparászás hallatszott az ajtó túloldaláról, majd egy fémes kattanás. Apu megnyitotta az ajtót, s ott állt a megszeppent csöppség kivörösödött szemmel, orrváladékkal és könnyel egybemosott arccal. Mint egy kis torpedó belefúródott apuci kötött pulóverébe és újra sírni kezdett.
- Jól van, jól van. Most már kint vagy – simogatta meg apu a kis buksiját. - De hogy ez többet elő ne forduljon, ezt a kulcsot most innen kivesszük. - mondta, és máris Petike kezébe nyomta. - Tedd csak oda a többihez!

 

S a történtek után egy jó darabig az ajtókból hiányoztak a kulcsok.
Címkék: emlék rövid visszaemlékezés igaz történet alapján slice of life rövid történet Holt Költők Társasága kreatív írásos feladat
Szólj hozzá!
2020. augusztus 18. 08:33 - PMBennett

Csíkos Zebra

Amikor kicsi voltam, és általános iskolába jártam, a szomszédos osztályba járt egy kisfiú. Nálam alacsonyabb, köpcös, kopasz kiskölyök volt, aki mindig valamiféle csíkos pulóvert hordott. Mi, mint jó szándékú gyerekek, ezért gúnynevet ragasztottunk rá.
Ha kijött az udvarra mi már teli torokból skandálni kezdtük, hogy: 
– Csíkos Zebra, Csíkos Zebra!
Eleinte csak tűrte és tűrte, nem szólt semmit, de egy idő után megunta és visszakiabált:
– Én nem vagyok az! – talán azt remélte, hogy ez az enyhe tiltakozási kísérlete majd megtöri a gúnyolódás keltette kedvünket, de az erőtlen próbálkozása nem igazán számított. Annál jobban mondtuk a magunkét. Csak azért is. Kis kopasz feje egyre vörösebb lett, mint egy kis pulykának, szinte dagadt, de mi tovább élveztük a szekálását. Már még kis rigmust is fabrikáltunk, és fennhangon ismételgettük:
– Csíkos Zebra, gyere ki a hídra! Csíkos Zebra, gyere ki a hídra!
Mérgében megragadott egy cserépdarabot, és elhajította. Nem tudom, ennyire jól tudott-e dobni, vagy vagy csak szerencséje volt, de ahogy az susogva átszelte a levegőt, nagyot koppant a homlokom közepén. Most már ordítottam én is a sajgó fájdalomtól, amit ő okozott nekem, és sírt ő is attól a lelki fájdalomtól, amit én és a többiek okoztunk neki. 
Az eset óta eltelt néhány hét, és már nem lehetett hallani a szokásos skandálást az udvaron. Az udvaron szomorúan azt suttogták, hogy meghalt, mert valami leukémia nevű betegség elvitte. 
Megrázott a hír, mert nagyon csúnyán viselkedtem vele, és soha többé nem mondhattam azt neki, hogy sajnálom. Nem lehettem többé sem az ellensége, sem a barátja. Egyszerűen csak nem volt tovább. Bezárta egy hideg, sötét komor sír, ahová már nem hallatszódott be a kántálás:
- Csíkos Zebra gyere ki a hídra! Csíkos Zebra...
Címkék: személyes halál emlék erőszak rövid in memoriam bántalmazás visszaemlékezés igaz történet alapján slice of life rövid történet
Szólj hozzá!
2020. augusztus 16. 09:09 - PMBennett

Összetört szívek

A lány tudta, hogy hamarosan a végére ér mindennek. Ennek az egész törékeny dolognak, amit életnek hívnak. Egyre többször jöttek elő a rohamai, pedig minden erejével azon volt, hogy legalább az iskolában ne tudjon róla senki. Eleinte ez még működött is. Mindig is energikus lánynak mutatta magát, aki teljes szívből éli az életét, de mi van akkor, ha ez a szív meghibásodott, s csak kattog össze vissza, mint egy óra, aminek eltört a rugója? 
Vele született szív- és nagyérfejlődési rendellenességet diagnosztizáltak még ezelőtt, hogy a világra jött volna, de édesanyja képtelen volt arra, hogy elvetesse gyermekét. Próbált úgy élni, mint bárki más, de a tornaórákon szinte mindig rosszul lett, és bár a tanárok nem mondtak semmit, az osztályban mindenki sejtette, hogy Kittivel valami nincs rendben. Egy idő után nem tornázhatott már, de ő ennek ellenére mindent megtett, hogy teljes életet élhessen. A boldog mosoly szinte sohasem tűnt el az arcáról. Mintha semmi és senki sem bánthatná, de ez csupán csak egy álarc volt, amit mások felé mutatott.
Forrás: 4ever.eu
Amikor az osztályban is megtudtak mindent a betegségéről, hirtelen nagyon figyelmesek lettek vele. Nem engedték cipekedni, vigyáztak, hogy ne erőltesse túl magát. Zoli más volt. Ő mindig is úgy kezelte, mint bárki mást, és Kitti ezért szeretett inkább vele lógni. Nem kivételezett, nem kezelte hímes tojásként, amit annyira utált. Mindennél jobban élvezte, hogy a fiú társaságában ücsöröghet egy padon, együtt, az iskola udvarán, és beszélgethetnek az élet nagy rejtelmeiről, szerelemről, barátságról.
– Én nem igazán értem ezt az egész szerelem dolgot – vallotta be a lány. – Mi ebben a nagy dolog?
– Ha majd egyszer szerelmes leszel meg fogod tudni. – Zoli rámosolygott, majd megfogta a lány kezét és az ujjai végére meredt. – Milyen lilák a körmeid!

Tovább
Címkék: halál gyász szerelem kedvenc rövid tini in memoriam romantikus egyperces visszaemlékezés slice of life rövid történet
Szólj hozzá!
2020. augusztus 09. 00:41 - PMBennett

VENDÉGPOSZT: Shella Applewhite - Csak egy „elcseszett” műszak…

Ugyanolyan éjszakai műszaknak ígérkezett, mint a többi, legalábbis ekkor még két főszereplőnk így gondolta. Péntek éjszaka volt, telihold. Mindenki más éppen bulizni van, de a Tescoban haladni kell, fel kell készülni a szombati nagy rohamra. Edina direkt zárás előtt érkezett hogy még némi enni, és innivalót tudjon magának venni. A viszonylag kis üzlet minden tekintetben családias és barátias közegben működött multi cég létére. A bejáratnál már sorba voltak rendezve a kocsik, az optikolást már megkezdték a délutánosok. Attila, már tolta „Rozicskát” a takarítógépet. Minden szép lassan a helyére kerül, az éjszakásnak már csak a tisztaságra kell figyelnie, meg a töltésre. Mindent a vevő érdekében. 
forrás nosality
Mikor meglátták Edinát csodálkoztak is, hogy most éjszakába érkezik.  Általában valamelyik nappalos műszak főkasszása, de most tölteni jött. Nem szerette ugyan, de néha ezt is kell, már csak a pénz miatt is. Anita, a boltvezető még vásárlás közben felfedezte a beékező kolleginát, s bár ő is rendkívül érdekesnek találta, tudta, hogy a lány kreatív, és a másik két kollégával meg fogják oldani az áruátvételkor keletkezett aprócska problémát. A lány eközben kosarába rakta a szokásos apróságait: egy energiaital, egy kis péksütemény, és a szokásos kedvenc sportszelete. Kellett is egy kis bűnözés a mai naphoz, már rég nem volt ilyen szerencsétlen napja. Mikor délután felébredt, még a konyháig sem jutott mikor eltörte kedvenc kávésbögréjét, ráadásképp a macska is jól szórakozott míg aludt: a dió, amit tegnap egész nap tört, és darált, szanaszét hevert a konyhaasztalon. Mondhatni, a mai napnak már alapvetően lőttek. 
Máté napja sem volt éppen felhőtlen ezidáig. Vacsora készítés közben elvágta az ujját, út közben egy kerítésből kilógó drót kiszaggatta kedvenc farmerját és ha valamivel igazán élre kerülhetne a szerencsétlenégi ranglistán az az, hogy a kórház utcáján csak úgy spontán rádőlt az „elsőbbség adás kötelező” tábla. 

Tovább
Címkék: szerelem vendégposzt slice of life rövid történet Shella Applewhite
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása