Kicsit mérgelődtem ugyan, hogy már megint a legfiatalabbnak kell vadásznia, de ki mást lehetne ugráltatni, ha nem a legkisebbet? Egy pap azért csak pap, attól a hájas, elpuhult fejvadásztól még a vaddisznók is sírva menekülnének. Messziről hallik ha jön, mert reng a föld. Még azt sem nézem ki belőle, hogy meg tudná védeni önmagát, ha úgy adódna, fejvadász múlt ide vagy oda. Akkor ki marad? Hát persze, hogy csak én. Az azért vigasztal, hogy ezen a részen már az én nyelvemet, a vengriánt beszélik, úgyhogy hamarosan magunk mögött hagyhatjuk Manesia nedves erdőségeit, és vár az én szép otthonom, a Colian Birodalom. Talán még egy napnyi utazás lóháton, vagy még annyi sem, és hazatérünk.
 |
| Forrás: devianart.com |
Próbálom elhessegetni az ábrándjaimat a szülőföldemről és a feladatomra koncentrálni: a cserkészésre és a vadászatra. Csöndesen suhanok végig a sáros talajon. A tegnapi eső szépen eláztatott mindent, és most a csizmám is csupa lucsok. Szerencsére nem ázik be. Talpam alatt alig surrog a fű, a levél. Nem hiába, egy félelfnek a vérében kell, hogy legyen az erdőségek minden apró lehelete. Hangtalanul suhanok a fák között, mégis jó időbe beletelik, mire találok egy állatnyomot, ami minden bizonnyal friss, mert még élesen láthatóak a szélei.
Leveszem a hátamról az íjam, és ráhelyezek egy vesszőt. Az erdőben csend van, még madarakat sem hallok, ami kissé különös nekem. Kisebb emelkedőkön és lejtőkön keresztül követem a nyomot. Egy állat nem fogja követni a dombok alapvonalát, különösen ez az őz, átvág rajta, hogyha neki úgy tetszik. Ez a jószág eléggé megtornáztat.
Már jó fél órája vágtatok árkon-bokron át, amikor fémes csattogás üti meg a fülemet. Arra gondoltam, hogy talán egy falu közelében lehetek, és a kovács új fegyvereket kalapál, ám egyre közelebb érve apróbb kiáltások is megütik a fülem. Itt valakik vívnak.
Tovább kellene mennem, tudom, de hajt a kíváncsiság, hogy megnézzem, kik csatáznak? Ez elvileg egy békés ország, s a vengriánok tudtommal jelenleg nem állnak hadban senkivel. Végig osonok hát a fák és bokrok takarásában, miközben folyamatosan figyelek. Az én szemem úgyis jobb, mint egy emberé, nem lesz semmi gond, ha távolról megnézem, mi folyik itt. Úgysem láthat meg senki. Egyébként is el vannak foglalva egymással, minden bizonnyal.
