forrás: Krónikák.hu

Már maga a lapok összegyűjtése sem volt veszélytelen, de hát ezt te is tudtad előre. Mégis akkor mit képzeltél? Te nevezed magad mesternek? Milyen jogon, ha a tanítványaid életét is képes vagy feláldozni az egyes oldalakért? Nem a semmiért dugták varázstárgyakba ezeket az oldalakat és zárták le feltörhetetlennek tűnő varázspecséttel. Gondolhattad volna, hogy visszaveri a mágiát. Ott kellett volna hagynod bennük! Ott kellett volna maradniuk örökre, a belsejükben, amíg világ a világ! De nem, végül is csak ki ügyeskedted. Irigylem azt a briliáns agyad, de a nagyravágyásod már elszomorít. És olyasmivel etetni a többieket, hogy ez a rend érdekeit szolgálja? Hogy naggyá válunk általa? Lehet, hogy ők megeszik ezt a maszlagot, de én nem. Túlontúl megszállottja lettél. És én nem hittem, hogy sikerül.

De a lehető legnagyobb ostobaság volt véreddel lepecsételni a varázskönyv borítóját. Azt gondoltad, hogy ezzel tied lehet a hatalom felette, hogy uralhatod? A könyv felett, amit a Pokol Tekercsének is hívnak, mert nem hoz mást csak szenvedést?